ARCHÍVUM

CSÁNYI AZ EURÓRÓL, AZ ELADÓ BANKOKRÓL ÉS AZ ALAPÍTVÁNYÁRÓL

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint a magyar gazdaság jó úton halad, javulnak a makromutatók, azt azonban még nehéz megítélni, hogy 2020-ban be lehet-e vezetni az eurót. Csányi Sándor nem sokszor ad interjút, most kivételt tett és az Inforádiónak, valamint az MTI-nek beszélt az uniós gazdasági kilátásokról és az OTP akvizíciós terveiről is, és a gyermekeket segítő alapítányáról is.


FOLYÓSÍTJÁK A NULLA SZÁZALÉKOS KAMATÚ UNIÓS HITELEKET

Szeptember elejétől megkezdődött az első, 0 százalékos kamat mellett elérhető uniós hitel folyósítása, már több mint 18 milliárd forint összegű hitelkérelmet rögzítettek. Minderről a Magyar Fejlesztési Bank számolt be.

DEVIZAPIAC - GYENGÜLT A FORINT

Az euróval szemben stagnált, a többi főbb devizához képest viszont gyengült a forint a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel. Reggel negyed nyolckor az euró 309,62 forinton, a dollár 275,15 forinton, a svájci frank 284,07 forinton, a japán jen pedig 2,7124 forinton állt.

TŐZSDE - EMELKEDÉSSEL NYITHATNAK A FŐBB EURÓPAI PIACOK

Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai tőzsdeindexek szerdán. A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 11 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 18 ponttal, a párizsi CAC-40 pedig 8 ponttal növekedhet a nyitásban.

ERŐSÖDÖTT A FORINT

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel. Reggel hét órakor az euró 309,75 forinton, a dollár 277,87 forinton, a svájci frank 283,41 forinton, a japán jen pedig 2,6797 forinton állt.

TŐZSDE - EMELKEDÉSSEL NYITHATNAK A FŐBB EURÓPAI PIACOK

Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb európai tőzsdeindexek kedden. A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 14 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 16 ponttal, a párizsi CAC-40 pedig 6 ponttal emelkedhet a nyitásban.