ARCHÍVUM

AZ OTP VÁRHATÓAN RÉSZVÉNYENKÉNT 190 FORINTOT MEGHALADÓ OSZTALÉKOT FIZET 2016-RA

Az OTP Bank Nyrt. igazgatósága 53,2 milliárd forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a közgyűlésnek, ami részvényenként 190 forint, azonban ennél kicsit több is lehet a sajátrészvények számától függően - mondta Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

EGYRE HOSSZABB IDŐRE KÍNÁLNAK A BANKOK FIX TÖRLESZTŐRÉSZLETET A HITELELEMZŐK SZERINT

A lakáshitelezési verseny miatt egyre hosszabb távra, 15-20 évre is fix törlesztőrészletet kínálnak a hitelintézetek, közölte BankRáció.hu.

MNB: A KKV HITELEZÉS 12 SZÁZALÉKKAL BŐVÜLT 2016-BAN

A válság óta nem tapasztalt mértékben, 4 százalékkal bővült 2016-ban a vállalati hitelezés. A kkv-k hitelállománya 8 százalékkal, az önálló vállalkozókkal bővítve pedig 12 százalékkal nőtt. Az új háztartási hitelszerződések volumene éves átlagban 51 százalékkal emelkedett, de az állomány nem változott 2015 végéhez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Hitelezési folyamatok című negyedéves kiadványából, amelyet pénteken mutattak be a sajtónak.

AZ MNB HAMAROSAN ENYHÍTÉSRŐL SEMLEGES ALAPÁLLÁSRA VÁLTHAT

Londoni pénzügyi elemzők szerint a növekvő inflációs nyomás hamarosan arra késztetheti a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), hogy a jelenlegi enyhítési alapállásról semleges monetáris politikára álljon át.

 

AZ USA-BAN A HARMADIK BANK MENT CSŐDBE AZ IDÉN

Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján szereplő adatok szerint két pénzintézet januárban, a harmadik márciusban húzta le a rolót. Januárban a New Jersey állambeli Harvest Community Bank és az illinoisi Seaway Bank and Trust Company, márciusban pedig Utah állambeli Proficio Bank ment csődbe.

MINIMÁLIS EMELKEDÉSSEL ZÁRT A BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,62 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 33 193,81 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.