ARCHÍVUM

A RICHTER NYERESÉGE 70 SZÁZALÉKKAL UGROTT AZ ELSŐ NEGYEDÉVBEN

Az elemzői várakozásokat meghaladó eredményeket közölt a Richter Gedeon Nyrt. kedden, a gyógyszeripari vállalat nettó nyeresége 19,79 milliárd forint volt 2017 első negyedévében, 70,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

 

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN AZ ÖTÖDIK BANK MENT CSŐDBE AZ IDÉN

Öt bank ment csődbe az idén eddig az Egyesült Államokban, annyi, mint tavaly egész évben. Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján szereplő adatok szerint két pénzintézet januárban, egy-egy márciusban, áprilisban és májusban húzta le a rolót.

JAVÍTOTTA AZ FHB OSZTÁLYZATAIT A MOODY'S

Felminősítette az FHB bank több osztályzatát hétfőn a Moody's Investors Service, elsősorban azzal indokolva a lépést, hogy szorosabbá vált az FHB integrációja a magyarországi takarékszövetkezeti szektoron belül.

VEGYESEN ALAKULT A FORINT ÁRFOLYAMA HÉTFŐN

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.

 

CSÖKKENŐ FORGALOMBAN ESETT A BUX AZ ELMÚLT HÉTEN

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 32 864,04 ponton, az előző hetinél 92,26 ponttal, 0,28 százalékkal alacsonyabban zárt, csökkenő forgalomban.

NINCSENEK NAGY HORDEREJŰ DOLGOK AZ ÚJ ADÓCSOMAGBAN

Az adószakértők szerint kisebb adókönnyítések vannak, nagy horderejű változások azonban nincsenek a tavaszi adócsomagban, amelyet kedden nyújtott be a kormány a parlamentnek.