Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette, a JPMorgan megemelte a Richter célárfolyamát, a korábbi 7190 forintról 7930 forintra, és továbbra is felülsúlyozásra ajánlják a részvényt. Az OTP-nél a célárfolyam és az ajánlás változatlan az előzőhöz képest, felülsúlyozásra ajánlva 9860 forintos célár mellett - tette hozzá.

A Mol közölte a januári árrés adatait, amik erősnek mondhatók, de a kereskedésben nem számít jelentős hatásra az elemző.

Az európai hangulatot a Deutsche Bank vártnál gyengébb eredménye határozhatja meg - vélte. Szerdán jól zárt az amerikai tőzsde, miután a jegybank szerepét betöltő Fed nem módosított az alapkamaton és nem érkezett negatív hír sem, sőt a Fed értékelése szerint javult a fogyasztói és üzleti bizalom.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,89 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 32 584,18 ponton zárt szerdán. A Mol 110 forinttal, 0,54 százalékkal, 20 140 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,85 százalékkal, 8900 forintra erősödött, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,39 százalékkal, 515 forintra nőtt, forgalma 309,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 27 forinttal, 0,44 százalékkal, 6210 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

(Forrás:bankszektor.hu, mti/Fotó:mti)