óró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy Donald Trump amerikai elnök a Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével Washingtonban folytatott tárgyalásokat követően közölte: megállapodtak abban, hogy együttműködnek az ipari termékek vámmentességének kidolgozásában és a nem autóipari termékeket érintő szubvenciók eltörlésében. Megkezdik a tárgyalásokat az európai acélárukra és alumíniumtermékekre kivetett amerikai vámok, valamint a megtorlásként az Európai Unió által amerikai portékákra kivetett tarifák ügyében. A tárgyalások ideje alatt egyik fél sem vet ki új vámokat, így az Európából az Egyesült Államokba exportált gépjárművek után nem kell külön illetéket fizetni.

Az elemző szerint a Washingtonból érkező kedvező piaci híreknek köszönhetően pozitív hangulat uralkodott a nemzetközi részvénypiacokon. Ennek hatására pedig a magyar parkettre is vevők érkeztek, így a BUX emelkedéssel zárta a kereskedést, a vezető részvények közül pedig az OTP teljesített a legjobban.

Az elemző megjegyezte, hogy a nyári időszakkal magyarázható a nem túl erős, 7,5 milliárd forintos forgalom. Fábián Lóránt, az OTP Treasury üzletkötője az M1 aktuális csatornán kifejtette, hogy a piaci befektetők csütörtökön leginkább az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülésére figyeltek, ahol végül nem változtattak az alapkamaton.

Hozzátette, a piac most arra számít, hogy 2019. nyaráig nem várható kamatemelés az EKB-tól. Fábián Lóránt a BUX-index teljesítményéről közölte, hogy Európában és Budapesten is pozitív volt a hangulat. A Mol 42 forinttal, 1,58 százalékkal 2692 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 310 forinttal, 3,10 százalékkal 10 300 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,74 százalékkal 401 forintra csökkent, forgalma 30,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,62 százalékkal 4870 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3847,27 ponton zárt csütörtökön, ez 86,43 pontos, 2,30 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

 

(Forrás:bankszektor.hu, mti/Fotó:mti)