Kiss Mihály, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az M1 aktuális csatornán elmondta, a BÉT vegyesen zárt, egyedül az OTP erősödött, amely pénteken hozza nyilvánosságra gyorsjelentését. A kereskedés összhangban volt a nemzetközi piaci mozgásokkal, a német és az amerikai piacokon 0,2-0,4 százalékos esés bontakozik ki - tette hozzá. 
Az OTP nettó eredménye az elemzői konszenzus szerint várhatóan 22 százalékkal, 32,6 milliárd forinttal nő, de az Equilor szerint ennél magasabb is lehet egy egyszeri tétel miatt. Kiss Mhály szerint ahhoz, hogy az OTP árfolyama elérje a 10 ezer forintot, nagyon erős eredményre és nagyon erős jövőbeli kilátásokra lenne szükség, emellett erős nemzetközi piaci támogatásra, arra, hogy a nyugat-európai és amerikai piacok folytatni tudják azt a komoly hegymenetet, amit az elmúlt hónapokban látni lehetett. 
A részvénykereskedő szerint a Richter forgalmára nem volt jelentős hatása annak, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán arra szólította fel a kongresszust, hogy helyezze hatályon kívül az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, és fogadjon el új egészségbiztosítási rendszert. A magyar gyógyszerpapír csütörtöki 2 százalékos esésének hatása másnapra akár el is tünhet - mondta.

A Mol árfolyama 340 forinttal, 1,62 százalékkal 20 620 forintra csökkent, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 90 forinttal, 1,02 százalékkal 8950 forintra erősödtek, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,20 százalékkal 501 forintra esett, forgalma 762,7 millió forint volt.
A Richter-papírok 136 forinttal, 2,05 százalékkal 6498 forintra gyengültek, forgalmuk 3,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1993,55 ponton zárt csütörtökön, ez 7,99 pontos, 0,40 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában nem változtak az árak.
A malmi búza májusra tonnánként 46 300 forintba, a takarmánykukorica pedig tonnánként 43 500 forintba kerül. 
A napraforgó májusi tonnánkénti ára továbbra is 110 000 forint, a repce tonnánkénti augusztusi ára pedig 109 000 forint.

(Forrás:bankszektor.hu, mti/Fotó:twitter)